Most igazán megtérül, ha el tudunk vonatkoztatni az eddig jól bevált módszereinktől

2020. szeptember 09.

„After-Covid”, azaz a jelenlegi helyzettel kompatibilis interjúztatás. Ahogyan szinte minden más átalakult az elmúlt hónapokban, úgy a felvételi folyamatoknak is módosulniuk, alkalmazkodniuk kellett ezekhez a változásokhoz. Pethő Anikó, az Aarenson Consulting vezetője azt mondja, a válság következtében nagyon sok, igen értékes szakember került a piacra. Hogy mit jelent ez a cégvezetők számára? Ha valamikor, hát most igazán értékes humánerőforrás-befektetéseket eszközölhetnek, ha gyorsak és főleg rugalmasak.

„Rengeteg magasminőségű, saját területén nagy kompetencia faktorral rendelkező álláskereső van most, akiket elérhető áron meg lehet szerezni.”

Információk munkaadók számára

Pethő Anikó azt mondja, jó, ha most kicsit rugalmasabbá válnak a munkáltatók. Az eddigi statisztikák szerint 180 ezer fő került ki a munkaerőpiacra és ez a szám a többszörösére növekedhet, ha további hullámok érkeznek. Aki most kompetencia alapján tud toborozni és nyitott a munkavállaló tulajdonságainak behatóbb felmérésére, az könnyen találkozhat olyan nagyértékű szakemberekkel, akik hosszútávon gondolkodnak és biztonságra törekszenek. Ha ezeket az igényeket képesek a saját javukra fordítani, a munkaadók olyan versenyelőnyhöz juthatnak, ami akár 3-10 évig kitartó sikert is eredményezhet.

  • Mindenképp tegyük rugalmasabbá az interjúztatás folyamatát! Ha kell, bátran változtassunk eddigi módszereinken (bármilyen jól működtek is a korábbiakban), hiszen ahogy az ismert mondás tartja: „Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen.”
  • Állítsuk át a mindsetünket: ahelyett, hogy azt igyekszünk feltérképezni MIT csinált leendő kollégánk eddig, igyekezzünk a fókuszt áttenni arra HOGYAN végezte a munkáját és a gyűjtött tapasztalatokat hogyan hasznosíthatná nálunk.

„A napokban egy korábban a médiaiparban dolgozó, a szakmájában világszintű tapasztalattal rendelkező szállítmányozási szakemberrel találkoztam. Az ő feladatai közé tartozott, hogyha kell a díszlet és minden egyéb, filmforgatáshoz szükséges kellék átkerüljön Panamából Thaiföldre. Akár napi húsz órát is dolgozott, heti hét napon. Nincs negyven éves, életerős, rugalmas és kész a korábbi fizetése feléért Magyarországon munkát találni. Ilyen kvalitású emberekről mostanában heti 10-15 történetet is hallok. Ezeket a jelentkezőket bármilyen szervezési, koordinátori felkészültséget, kreatív rendszerezési képességet igénylő munkákra fel lehet most venni féláron.”

A teljes cikk itt olvasható:

Vissza a blogbejegyzésekhez
„Nem a dolgokat kell jól csinálni, hanem jó dolgokat kell csinálni!”

— Peter Ferdinand Drucker

Idézetek a munka világából
Ajánlatkérés

Kérjen árajánlatot cége számára!

Megtiszteltetésnek vesszük, ha kapcsolatba lép velünk az alábbi ajánlatkérő űrlapon!

Fontos: az ajánlatkérés semmilyen kötelezettséget nem jelent az Ön számára!